News

A Korrupciókutató Központ elemzése szerint a NER közeli üzleti körök a magyar állami közbeszerzésekből még nagyobb részt ...
Néhány hét alatt több mint száz magyar munkavállalóját rúgta ki a CATL akkugyár, a helyükre inkább kínaiakat vennének fel.
Az egyik Budapestről Győrbe tartó vonat több mint két és fél órát várakozott Tatabányán klíma nélkül, de a másik irányba is ...
Egy múlt pénteki egyetemi levél még a belépőjegyekről tájékoztatta a hallgatókat, kedden viszont a jegyvásárlás már nem volt ...
Adalékok nélküli, hűtve azonnal kenhető vaj, amit pár perc előállítani, és nem csak azért éri meg, mert a bolti vajkrémek ...
„Ez egy jó, és fontos csata a kormányoldal számára” – mondta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a 444-nek a ...
Lezárta a Budapest Közút a Gubacsi híd déli gyalogosjárdáját. Közleményükben azt írták, a híd járdáját a teljes hosszon ...
Marlene Engelhorn, a BASF gyógyszeripari óriás egyik örököse tavaly jelentette be, hogy egy 50 fős közösségi gyűlésre bízza ...
A Nézőpont Intézet igazgatója a Népszavának adott interjúban arról beszélt, a Tisza a többi ellenzéki párt rovására nőtt fel ...
Július elsején az édesanya gyerekével sétált az utcán. A nő volt élettársa (aki a gyerek apja is) elbújt egy bokorban, és ...
A politikai gyávaság állja útját az európai erőfeszítéseknek, amelyekkel a klímaválság hatásait kezelnék – még annak ellenére ...
Kedd délután Bácsalmás egyik utcáján egy anya sétált a gyerekével, amikor volt élettársa, a gyerek apja megtámadta őket. Az ...